Kezdőlap >> Település >> Kulturális értékeink >>  Mikepércsi csárdás

Mikepércsi csárdás



A Mikepércsi csárdás az országszerte ismert Debreceni Népi Együttes műsorának igen kedvelt, Debrecenben és környékén nagy népszerűségnek örvendő tánca volt. A Debreceni Népi Együttes egyik vezetője - Béres András - a tánc koreográfiáját saját gyűjtése alapján, a tánccsoport lelkes fiataljainak közreműködésével készítette el. Béres András gyűjtő munkájának köszönhetően maradt fenn ez az igen jellegzetes, szép tánc.

Amikor a Debreceni Népi Együttes Mikepércsen bemutatta a Mikepércsi csárdást, a falu nagy lelkesedéssel, örömmel fogadta azt. A csárdás feldolgozását az összeállításban magukénak érzik, s azok az öregek, akik emlékeznek még a régi csárdásra, azt állítják, hogy a Mikepércsi csárdásban sikerült megtalálni a régi bálok hangulatát.

A lejegyzések segítségére filmeket készítettek, hogy pontról pontra megfigyelhessék a lépéseket és ezek leírásával, lerajzolásával, lehetőséget teremtsenek arra, hogy a jövő nemzedéke is megtanulhassa, megismerhesse a táncot. Az együttes nemcsak a színpadon járta a Mikepércsi csárdást, hanem mulatsági táncai közzé is betette.

Ezt a mikepércsi hagyományt a fiatalok ma is őrzik.


Az eredeti tánc, a mikepércsi csárdás hangulatát lakodalomban sikerült megfigyelnie Béres Andrásnak. A tánc kétlépéses csárdással kezdődött. Egy darabig egyhelyben mozogtak, jobbra, balra ingatták testüket. A táncos erősen jobbra billentette párja derekát, tulajdonképpen ekkor kezdődött el a tánc. A kétlépésest mindig egynegyed-fordulatokkal járták, ahogy a hely engedte egylépéses csárdást jártak, ami lényegében azonos a kétlépéses csárdással. Jobbra és balra egyet-egyet léptek.

Régen úgy járták, hogy közben mindig elfordultak. Ezután újból kétlépéses csárdás következett, ahogy a hely engedte. Felső testüket derékból lendületesen mozgatták. Innen vágtak át a táncosok félfordulósba. A férfi lábával mindig hátul, a nő elől keresztezett. A második lépés végén jobbra fordulnak balláb, ha balra fordulnak jobbláb lendülete zárja a lépést.
        
A nagy hely lehetővé teszi a bővebb mozgást, hiszen ennek a táncnak az egyik jellegzetessége a tér teljes mértékű kihasználása. A hely adta lehetőség szerint hol erőteljesebben, hol kisebb lendülettel járták.

A páros forgást jobbra is, balra is megcsinálhatják tetszőlegesen, ahogy éppen a hangulat diktálja. Ha nem tudtak teljesen körülfordulni, akkor helyette félfordulóst jártak, melynek több változata is ismert.

A szökő lépésnél, ha hátrafelé csinálják, kissé hátra kell dőlni. Ez a hátravágás. Amikor előre lép a táncos, akkor kissé előre hajol. Úgy is lehet csinálni, hogy miközben a legény a leány derekát fogja, előre mennek ezzel a lépéssel, és párosan is fordulhatnak.

Kedvenc tánclépések közé tartozik még az oldalra perdítés, amit erőteljesen használnak a csárdás járásakor. Mielőtt a táncos maga elé fordítaná partnerét, előbb jobb oldaláról bal, majd bal oldaláról jobb oldalára fordítja partnerét. Nagy jellegzetességei ennek a táncnak az ugró és szökkenő lépések. Ezeket a lépéseket hátravágás követi, amely kieresztett kézzel történik, ekkor a táncos hirtelen mozdulattal rántja magához párját, s forgással zárja le a lépések sorát.

Az ugrósban ezek a figurák mind sorra megismétlődnek. Ha nagyon gyors a zene, akkor a dobbantós következik. Ezt páros fogással, parasztugróssal vegyesen hosszabb ideig járnak.

Mikepércsi csárdás lépései

I. Egylépéses csárdás, ami talán mindenki számára ismert. Jobb lábbal egyet rugózva kis lépéssel oldalt lépünk. Jobb lábon egyet rugózva a ballábat kifelé forgatott térddel talpon a jobb mellé tesszük. Ismétlés az ellenkező irányba, az ellenkező lábbal. A motívumot járták úgy is, hogy egynegyedet balra, az ismétlésnél egynegyedet jobbra forogtak. Járták úgy is, hogy a zárásnál a ballábat féltalpon a jobb mellé és derékkal keveset balra dűlnek.

II. Kétlépéses csárdás, ez sem áll távol az emberektől, hiszen nagyon ismert tánc. Jobb lábbal, kis lépéssel egyet rugózva jobbra lépünk, majd ballábbal egyet rugózva a jobb mellé lépünk, jobb lábbal igen kis lépéssel jobbra lépünk, (ezzel a három lépéssel egynegyedet forognak balra) a jobb lábon egyet rugózva a ballábat kifelé fogatott térddel talpon a jobb mellé tesszük. Ismétlés, ellenkező lábbal. Járhatjuk a motívumot úgy is, hogy a zárásnál a ballábat befelé forgatott térddel, féltalpon a jobb mellé visszük, és derékkal kissé balra dőlünk.

II.1 Félfordulós: Jobb lábbal egyet rugózva oldalt lépünk, ballábbal egyet rugózva a jobb elé keresztbe (a férfi a jobb mögé erősen keresztbe) lépünk, a baltérdet kissé meghajlítva jobb lábbal, kis lépéssel és kis térdhajlítással oldalt lépünk    (testsúly minkét lábon) ebben a helyzetben maradunk. A motívummal felet forgunk balra. Ismétlés, ellenkező lábbal. A tánc tetőfokán a kis térdhajlítás lippentéssé mélyül. Ilyenkor a férfi jól megbuktatja a nőt.

II.2 Félfordulós (lábemeléssel): Azonos a II. motívum férfi variánsával, azzal a különbséggel, hogy a végén a ballábat kissé hajlítva, közvetlenül a föld fölé előre nyújtjuk.

Egyes figurákat, bálok, lakodalmak, közös táncmulatságok alkalmával járták az emberek. A figurák egymásutánja teljesen kötetlen. Erre a táncra jellemző a friss, ruganyos mozgás, és megfigyelhető, hogy általában féltalpon, vagy lábujjhegyen táncolják.

A lányok testtartása lazább, könnyedebb, a legényeké sokkal keményebb, feszesebb. A legények különösen a csapásolókat járták keményen. A sétálónál a párok egymás szemébe néznek, szinte beszélgetnek, ismerkednek egymással.

A tánc felépítése hasonló a népdalok szerkezeti tagolásához.

Egyes részek refrénszerűen ismétlődnek, de mindig erőteljesebben, lendületesebben. Éppen ezek a visszatérő motívumok adják meg a tánc üdeségét, és kötik az egyes részeket szervesen egymáshoz.

Szerkezetileg négy részre tagolódik, a négy dallam szerint.
Az első rész mérsékeltebb. A második dallam és ennek következtében a második rész már lendületesebb. A harmadik rész játékos, benne a legények csapásolója, amely tulajdonképpen verbunk, a lendületes mozgásokkal hangulatában is emeli a táncot. Az utolsó, vagyis negyedik része a friss, ugrós. Ha jól megfigyeljük, ez a rész ugrós formájában még egyszer felsorakoztatja az eddigi figurákat. Falusi táncalkalmakon is jellemző dolog, hogy amikor a zenekar ugróst húz, akkor a tipikus ugrós tánclépések között a lassú csárdás figurái is megismétlődnek. Van egy bizonyos fokú lazaság a táncban, ha azonban jobban szemügyre vesszük, akkor láthatjuk, hogy ez inkább könnyedség, rugalmasság.

Ha a lányok külön járják, kezüket sohasem lengetik szabadon tánc közben, hanem mindenkor szabályosan csípőre teszik. A legények karja viszont nem lóg lent, kezükkel szabadon, közvetlenül játszanak.

A tánc fő motívuma a gyakran ismétlődő sétáló lépés, az ugrós, amely gyakran dobbantós formájában jelentkezik és a bihari forgó. A közbeeső motívumfűzés segít abban, hogy az itt kiemelt három fő alkotórész mindig emelkedettebb, hangulatosabb formában térjen vissza. Így a tánc lényegében három-négy alapmozgásforma különböző fokon való variálása.

Legjobb, ha a táncot kilenc pár adja elő, mert akkor a sétálós részeknél három sorban állhatnak fel. De előadhatják hat, vagy nyolc párral is. Ekkor azonban a sorok úgy módosulnak, hogy hat párnál csak két sort alkotunk, amelyekben három-három, nyolc párnál mind a két sorban négy-négy pár kap helyet. Ha tíz párra állítjuk be, a középső sorban négy, az első és harmadik sorban három-három pár áll. Kínálkozhat olyan alkalom is, hogy tizenkét pár állítható színpadra. Ekkor három négyes, vagy négy hármas sort kell alkotni. De a megadott szempontok mellett a térformák megtartásával a párok beállításában, szabadon gazdálkodhatunk és tizennégy, tizenöt, sőt tizenhat párral is előadhatjuk a táncot. Hat párnál kevesebbet lehetőség szerint ne állítsunk a táncba, mert akkor a koreográfia lényege teljesen megváltozik.

A bejövetelnél a szökő lépéssel és a körben úgy kell mozgatni a párokat, hogy a színpad előterébe a legügyesebbek kerüljenek. Először a tánc motívumait külön tanítjuk meg, s csak azután térjünk rá a koreográfia szerinti beállításra. Kellő eredményt csak akkor érhetünk el, ha a dallami tagolás alapján négy részben tanítjuk a táncot, de vigyázzunk arra, hogy a részeket az utánuk következőkkel mindig összekössük. Végül az egészet újra és újra gyakoroljuk, folyamatosan. Ezek figyelembevételével visszaadható a tánc lendületessége, szépsége, s ha még nótával is kísérjük a táncot, ami különösen a bejövetelnél fontos, már az elején elérhetjük az előadáshoz szükséges hangulatot is.

A mikepércsi csárdás lépései egyszerűek, könnyedek.

Javasolt viselet a mikepércsi csárdáshoz

Szoknya: Dohányszínű paplanbrokátból készült ráncbaszedett szoknya, zöld szatén-csík díszítéssel. A csíkok fölött zöld csipke. A zöld hideg tónusú szín legyen. A kötény fekete színű.
Pruszlik: A szoknya anyagából készül, testhezálló (tapad). A nyakpánt és a pruszlik elején található pánt zöld szatén. Zöld csipkedíszítés a mell vonalán, színes, apró zöld és arany varrással. Az ujjak végén levő csipkefodrot szintén szatén anyagú pánt szorítja le. A kendő háromszög alakú, elől ráncba szedve, ez is a ruha anyagából készül, és öv szorítja le. Színe lilás-piros (hideg színek), vagy zöld-bordó mintás.

Ez a színösszeállítás eredeti mikepércsi viselet alapján történt. Emellett jó, ha a színek élénkítésére a következő színösszeállításokat is használjuk:
Bordós árnyalatú piros szoknya, azonos árnyalatú, sötétebb színű kötény, fekete csipkével. Okker-sárga, tompa szoknya, zöld csipkedíszítéssel, dohánybarna köténnyel. Acélkék szoknya, bordó csipkedísszel, sötétebb kék köténnyel stb. Fontos az, hogy a színek tompák és hideg árnyalatúak legyenek.

Megosztás közösségi oldalakon
Eseményeink
MAGYAR FALU PROGRAM

Babakötvény

Belépés/Regisztráció




Kiadványaink
Időjárás
Online Pércsi TV
Virtuális séta
Virtuális séta