A Mikepércsi csárdás az országszerte ismert Debreceni Népi Együttes
műsorának igen kedvelt, Debrecenben és környékén nagy népszerűségnek
örvendő tánca volt. A Debreceni Népi Együttes egyik vezetője - Béres András
- a tánc koreográfiáját saját gyűjtése alapján, a tánccsoport lelkes
fiataljainak közreműködésével készítette el. Béres András gyűjtő
munkájának köszönhetően maradt fenn ez az igen jellegzetes, szép tánc.
Amikor
a Debreceni Népi Együttes Mikepércsen bemutatta a Mikepércsi csárdást, a
falu nagy lelkesedéssel, örömmel fogadta azt. A csárdás feldolgozását
az összeállításban magukénak érzik, s azok az öregek, akik emlékeznek
még a régi csárdásra, azt állítják, hogy a Mikepércsi csárdásban
sikerült megtalálni a régi bálok hangulatát.
A lejegyzések
segítségére filmeket készítettek, hogy pontról pontra megfigyelhessék a
lépéseket és ezek leírásával, lerajzolásával, lehetőséget teremtsenek
arra, hogy a jövő nemzedéke is megtanulhassa, megismerhesse a táncot. Az
együttes nemcsak a színpadon járta a Mikepércsi csárdást, hanem
mulatsági táncai közzé is betette.
Ezt a mikepércsi hagyományt a fiatalok ma is őrzik.
Az eredeti tánc, a mikepércsi csárdás hangulatát lakodalomban sikerült megfigyelnie Béres Andrásnak. A tánc kétlépéses csárdással kezdődött.
Egy darabig egyhelyben mozogtak, jobbra, balra ingatták testüket. A
táncos erősen jobbra billentette párja derekát, tulajdonképpen ekkor
kezdődött el a tánc. A kétlépésest mindig egynegyed-fordulatokkal
járták, ahogy a hely engedte egylépéses csárdást jártak, ami lényegében azonos a kétlépéses csárdással. Jobbra és balra egyet-egyet léptek.
Régen
úgy járták, hogy közben mindig elfordultak. Ezután újból kétlépéses
csárdás következett, ahogy a hely engedte. Felső testüket derékból
lendületesen mozgatták. Innen vágtak át a táncosok félfordulósba.
A férfi lábával mindig hátul, a nő elől keresztezett. A második lépés
végén jobbra fordulnak balláb, ha balra fordulnak jobbláb lendülete
zárja a lépést.
A nagy hely lehetővé teszi a bővebb
mozgást, hiszen ennek a táncnak az egyik jellegzetessége a tér teljes
mértékű kihasználása. A hely adta lehetőség szerint hol erőteljesebben,
hol kisebb lendülettel járták.
A páros forgást
jobbra is, balra is megcsinálhatják tetszőlegesen, ahogy éppen a
hangulat diktálja. Ha nem tudtak teljesen körülfordulni, akkor helyette
félfordulóst jártak, melynek több változata is ismert.
A szökő lépésnél,
ha hátrafelé csinálják, kissé hátra kell dőlni. Ez a hátravágás. Amikor
előre lép a táncos, akkor kissé előre hajol. Úgy is lehet csinálni,
hogy miközben a legény a leány derekát fogja, előre mennek ezzel a
lépéssel, és párosan is fordulhatnak.
Kedvenc tánclépések közé tartozik még az oldalra perdítés,
amit erőteljesen használnak a csárdás járásakor. Mielőtt a táncos maga
elé fordítaná partnerét, előbb jobb oldaláról bal, majd bal oldaláról
jobb oldalára fordítja partnerét. Nagy jellegzetességei ennek a táncnak
az ugró és szökkenő lépések.
Ezeket a lépéseket hátravágás követi, amely kieresztett kézzel
történik, ekkor a táncos hirtelen mozdulattal rántja magához párját, s
forgással zárja le a lépések sorát.
Az ugrósban
ezek a figurák mind sorra megismétlődnek. Ha nagyon gyors a zene, akkor
a dobbantós következik. Ezt páros fogással, parasztugróssal vegyesen
hosszabb ideig járnak.
Mikepércsi csárdás lépései
I. Egylépéses csárdás,
ami talán mindenki számára ismert. Jobb lábbal egyet rugózva kis
lépéssel oldalt lépünk. Jobb lábon egyet rugózva a ballábat kifelé
forgatott térddel talpon a jobb mellé tesszük. Ismétlés az ellenkező
irányba, az ellenkező lábbal. A motívumot járták úgy is, hogy
egynegyedet balra, az ismétlésnél egynegyedet jobbra forogtak. Járták
úgy is, hogy a zárásnál a ballábat féltalpon a jobb mellé és derékkal
keveset balra dűlnek.
II. Kétlépéses csárdás,
ez sem áll távol az emberektől, hiszen nagyon ismert tánc. Jobb lábbal,
kis lépéssel egyet rugózva jobbra lépünk, majd ballábbal egyet rugózva a
jobb mellé lépünk, jobb lábbal igen kis lépéssel jobbra lépünk, (ezzel a
három lépéssel egynegyedet forognak balra) a jobb lábon egyet rugózva a
ballábat kifelé fogatott térddel talpon a jobb mellé tesszük. Ismétlés,
ellenkező lábbal. Járhatjuk a motívumot úgy is, hogy a zárásnál a
ballábat befelé forgatott térddel, féltalpon a jobb mellé visszük, és
derékkal kissé balra dőlünk.
II.1 Félfordulós:
Jobb lábbal egyet rugózva oldalt lépünk, ballábbal egyet rugózva a jobb
elé keresztbe (a férfi a jobb mögé erősen keresztbe) lépünk, a
baltérdet kissé meghajlítva jobb lábbal, kis lépéssel és kis
térdhajlítással oldalt lépünk (testsúly minkét lábon) ebben a
helyzetben maradunk. A motívummal felet forgunk balra. Ismétlés,
ellenkező lábbal. A tánc tetőfokán a kis térdhajlítás lippentéssé
mélyül. Ilyenkor a férfi jól megbuktatja a nőt.
II.2 Félfordulós (lábemeléssel):
Azonos a II. motívum férfi variánsával, azzal a különbséggel, hogy a
végén a ballábat kissé hajlítva, közvetlenül a föld fölé előre nyújtjuk.
Egyes
figurákat, bálok, lakodalmak, közös táncmulatságok alkalmával járták az
emberek. A figurák egymásutánja teljesen kötetlen. Erre a táncra jellemző a friss, ruganyos mozgás, és megfigyelhető, hogy általában féltalpon, vagy lábujjhegyen táncolják.
A
lányok testtartása lazább, könnyedebb, a legényeké sokkal keményebb,
feszesebb. A legények különösen a csapásolókat járták keményen. A
sétálónál a párok egymás szemébe néznek, szinte beszélgetnek,
ismerkednek egymással.
A tánc felépítése hasonló a népdalok szerkezeti tagolásához.
Egyes
részek refrénszerűen ismétlődnek, de mindig erőteljesebben,
lendületesebben. Éppen ezek a visszatérő motívumok adják meg a tánc
üdeségét, és kötik az egyes részeket szervesen egymáshoz.
Szerkezetileg négy részre tagolódik, a négy dallam szerint.
Az
első rész mérsékeltebb. A második dallam és ennek következtében a
második rész már lendületesebb. A harmadik rész játékos, benne a
legények csapásolója, amely tulajdonképpen verbunk, a lendületes
mozgásokkal hangulatában is emeli a táncot. Az utolsó, vagyis negyedik
része a friss, ugrós. Ha jól megfigyeljük, ez a rész ugrós formájában
még egyszer felsorakoztatja az eddigi figurákat. Falusi táncalkalmakon
is jellemző dolog, hogy amikor a zenekar ugróst húz, akkor a tipikus
ugrós tánclépések között a lassú csárdás figurái is megismétlődnek. Van
egy bizonyos fokú lazaság a táncban, ha azonban jobban szemügyre
vesszük, akkor láthatjuk, hogy ez inkább könnyedség, rugalmasság.
Ha
a lányok külön járják, kezüket sohasem lengetik szabadon tánc közben,
hanem mindenkor szabályosan csípőre teszik. A legények karja viszont nem
lóg lent, kezükkel szabadon, közvetlenül játszanak.
A tánc fő motívuma a gyakran ismétlődő sétáló lépés,
az ugrós, amely gyakran dobbantós formájában jelentkezik és a bihari
forgó. A közbeeső motívumfűzés segít abban, hogy az itt kiemelt három fő
alkotórész mindig emelkedettebb, hangulatosabb formában térjen vissza.
Így a tánc lényegében három-négy alapmozgásforma különböző fokon való variálása.
Legjobb,
ha a táncot kilenc pár adja elő, mert akkor a sétálós részeknél három
sorban állhatnak fel. De előadhatják hat, vagy nyolc párral is. Ekkor
azonban a sorok úgy módosulnak, hogy hat párnál csak két sort alkotunk,
amelyekben három-három, nyolc párnál mind a két sorban négy-négy pár kap
helyet. Ha tíz párra állítjuk be, a középső sorban négy, az első és
harmadik sorban három-három pár áll. Kínálkozhat olyan alkalom is, hogy
tizenkét pár állítható színpadra. Ekkor három négyes, vagy négy hármas
sort kell alkotni. De a megadott szempontok mellett a térformák
megtartásával a párok beállításában, szabadon gazdálkodhatunk és
tizennégy, tizenöt, sőt tizenhat párral is előadhatjuk a táncot. Hat
párnál kevesebbet lehetőség szerint ne állítsunk a táncba, mert akkor a
koreográfia lényege teljesen megváltozik.
A bejövetelnél a szökő
lépéssel és a körben úgy kell mozgatni a párokat, hogy a színpad
előterébe a legügyesebbek kerüljenek. Először a tánc motívumait külön
tanítjuk meg, s csak azután térjünk rá a koreográfia szerinti
beállításra. Kellő eredményt csak akkor érhetünk el, ha a dallami
tagolás alapján négy részben tanítjuk a táncot, de vigyázzunk arra, hogy
a részeket az utánuk következőkkel mindig összekössük. Végül az egészet
újra és újra gyakoroljuk, folyamatosan. Ezek figyelembevételével
visszaadható a tánc lendületessége, szépsége, s ha még nótával is
kísérjük a táncot, ami különösen a bejövetelnél fontos, már az elején
elérhetjük az előadáshoz szükséges hangulatot is.
A mikepércsi csárdás lépései egyszerűek, könnyedek.
Javasolt viselet a mikepércsi csárdáshoz
Szoknya:
Dohányszínű paplanbrokátból készült ráncbaszedett szoknya, zöld
szatén-csík díszítéssel. A csíkok fölött zöld csipke. A zöld hideg
tónusú szín legyen. A kötény fekete színű.
Pruszlik:
A szoknya anyagából készül, testhezálló (tapad). A nyakpánt és a
pruszlik elején található pánt zöld szatén. Zöld csipkedíszítés a mell
vonalán, színes, apró zöld és arany varrással. Az ujjak végén levő
csipkefodrot szintén szatén anyagú pánt szorítja le. A kendő háromszög
alakú, elől ráncba szedve, ez is a ruha anyagából készül, és öv szorítja
le. Színe lilás-piros (hideg színek), vagy zöld-bordó mintás.
Ez
a színösszeállítás eredeti mikepércsi viselet alapján történt. Emellett
jó, ha a színek élénkítésére a következő színösszeállításokat is
használjuk:
Bordós árnyalatú piros szoknya, azonos árnyalatú,
sötétebb színű kötény, fekete csipkével. Okker-sárga, tompa szoknya,
zöld csipkedíszítéssel, dohánybarna köténnyel. Acélkék szoknya, bordó
csipkedísszel, sötétebb kék köténnyel stb. Fontos az, hogy a színek
tompák és hideg árnyalatúak legyenek.