Táncalkalmak
A 60-as években Mikepércs táncélete szinte kizárólag a lakodalmakra és a bálokra korlátozódott.
Régen a városban rendezett bál és a mikepércsi bálok között annyi volt a
különbség, hogy a faluban a fiatalok a csárdást szerették és tudták
annyira, hogy az úgynevezett szalontáncok mellett, ha ritkán csárdást
húztak, akkor csárdást jártak és nem valami oda nem illőt.
Az 1900-as évek elején egészen 1920-ig még megvoltak azok az igazi táncalkalmak,
ahol hagyományos módon, hagyományos táncokkal szórakozott, múlatott az
ifjúság. A dédnagypapám mindig azt mondta: "Ezek voltak az igazi bálok."
Ott gyűltek össze a fiatalok ünnep, vagy vasárnap délután és vidám
szórakozással töltötték az időt.
Egy idő után külön tartották a
bálokat, mert a hajnalzugi és a cigányzugi legények sokszor vitába
keveredtek. Szemben álltak egymással, mivel ellenségeknek tekintették
egymást. A cigányzugiak a Tólaposra jártak. Vasárnap ebéd után a fiatal
legények a csapszékbe jártak, ott találkoztak, és a bálgazda által
felfogadott cigánybandával mentek ki a Tólaposra. Dalolva és hangos
muzsikaszó mellett sétáltak végig az utcán, egészen a falu végéig, a
tánchelyig. A mulatság borozással kezdődött, de a tánchelyen a legények
szinte sohasem ittak, legfeljebb a zenészek számára vittek magukkal
megfelelő mennyiségű, a hangulat megteremtéséhez szükséges bort. A
lányok érkezéséig a cigányok elhúztak egy-két nótát. Ez többnyire
verbunkos volt. Ilyenkor "verbunkoltak" a legények. A verbunkos nem
szöveges dallam. A legények körben táncoltak. Ki-ki a maga táncát, de
voltak olyan egymást követő részek, amelyek mindig állandóak voltak. De
ismerik a verbunkos "magyar szóló"-t, amely 32 figurából állt. A leghíresebb táncos Kozma Mihály,
aki nagyon szépen járta a verbunkot. Öreg korára már csak nyolc
figurájára emlékezett. A 60-as években Sütő Imre, Kozma István és
Kelemen László álltak jó táncos hírében.
A lányok kart-karba
öltve öt-hat csapatban mentek ki a Tólaposra, ahol félkaréj alakban
körbeállták a legényeket. A zenészek mindig a nyugati részen foglaltak
helyet az előre előkészített lócákon, székeken.
A táncrakérés
nagyon egyszerűen zajlott. A legény csak odaintett a kiszemelt hölgynek,
így kérte fel a táncra. Mikor minden legénynek megvolt a párja akkor
kezdődött a páros. Elsőnek lassú tánc, majd a sebescsárdás
és végezetül az ugrós. A sebescsárdásnál a legények különböző
csapásokkal tették színesebbé a táncot. Volt olyan nóta, amely több mint
egy fél óráig tartott. A nóta végén a lányok visszamentek a helyükre,
aztán várták a következő táncot.
A legénykor már 15-16 év körül
elkezdődött. Amikor a fiúk elhagyták az ismétlő iskolát, már legénynek
tartották magukat. Ilyenkor a kislegény már a következő bálra készült.
Ha a bálgazda beengedte szabad volt az út.
A zenészeket a
legények fizették, közösen összeadták a pénzt, minden legény egy koronát
fizetett. A megmaradt pénzből a bálgazda bort vett mindenki számára. A
legények dalolva mentek az utcán. A kislegények elől, majd őket követték
a nagyok, majd a banda.
A bálon a lányok sohasem táncoltak
lányokkal, legfeljebb az odakerült fiatalok táncoltak egymással. Amely
fiatal nem tudott táncolni, az nem mert elmenni a bálba. Ha kellett a
fiatalok otthon a négy fal között gyakoroltak, hogy ne maradjanak
szégyenbe a bálon. A legények pedig az ólban táncoltak felfordított
seprűvel. A seprű helyettesítette a lány partnert. A verbunkot pedig az
összegyűlt cimborákkal gyakorolták. Amikor esteledett, a lányok
csoportosan, ahogy jöttek, úgy távoztak az összejövetelről.
Nem
illett az, hogy legénnyel kísértessék magukat haza. Az olyan lányokra
nagyon rosszat mondtak volna. A legények pedig a zenészekkel indultak
vissza, akik még megittak egy-két pohár bort és csak azután tértek haza.
Az első bált húsvét második napján tartották. Szinte majdnem minden második, harmadik vasárnap megismételték. A kisasszony napján záruló időszakban 7-8 bált tartottak általában.
Most
újra feléledt ez az igazi mikepércsi hagyomány, hiszen egyre több
fiatal akarja elsajátítani a mikepércsi tánc minden lépését, fortéját.
Tehát elmondhatjuk, hogy a mikepércsi fiatalok életben tartják ezt az igazi falusi hagyományt.
Mindenhol nagy kíváncsisággal figyelik a híres csárdást. Igazából ez a
hagyomány egy pár éve keltette fel a fiatalok érdeklődését. A táncosok a
falu minden rendezvényén megmutatják tehetségüket és egyre jobbá, és
csiszoltabbá válik a tudásuk. Az a legszebb az egészben, hogy a gyerekek
minden ütemét érzik a zenének, és nagy odaadással táncolnak.