<< Vissza a hírekhez


Kezdőlap >> Hírek >> Végig négysávos lehet az út Debrecen és Békéscsaba között

Végig négysávos lehet az út Debrecen és Békéscsaba között

2019-03-20 10:58:42

Végig négysávos lehet az út Debrecen és Békéscsaba között

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés 2019. március 8-i ülését a nemzetközi nőnapon tartották, így köszöntötték a hölgy munkatársakat, képviselőket egy-egy virággal, majd a végén egy finom ebéd is várt minden testületi tagot, hölgyeket, urakat.

A megyei önkormányzat tulajdonában lévő fejlesztési ügynökség 2019. évi üzleti tervét – amely mintegy 328 millió forintos bevétellel számol a pályázatokból (320 millió forintos kiadás mellett) első napirendi pontként fogadták el, miután Bódi Judit szocialista képviselő javaslatát Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is támogatta, miszerint egy módosítást iktassanak be az eredeti előterjesztésbe. A megyei fejlesztési ügynökség ügyvezetője, Korbeák György beszámolója során kitért arra, hogy a 2019-es év stabilitása adott a működésük tekintetében. Emellett további nyitást terveznek a Debreceni Egyetem felé, ahol a kihelyezett tanszékkel való közös munka folytatódik tovább. A duális képzésre is figyelmet fordítanak ezután is, terveik szerint az agrár és a marketing tanszékkel és bővülhet az együttműködés a jövőben.

A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy egyes feladatokat jobban megéri külső szakembereknek kiadni, mint az ügynökség saját berkein belül megoldani, ezt vázolta fel Pajna Zoltán is. Végül az összes képviselő – így Tímár Zoltán, Mikepércs polgármestere is – egyöntetűen igennel szavazott.

Tájékoztató hangzott el a Debrecen és Békéscsaba között középtávon megépítendő 2x2 sávos M47 autóút nyomvonal koncepcióiról, és a végül 10-ből 3-ra szűkülő, majd az ebből egyedüliként támogatásra váró útvonalról. A végső formájában Miskolcot és Szegedet ily módon összekötő négysávos út megépítésének fontos fázisa lehet a Debrecen és Békéscsaba közötti szakasz.

A NIF Zrt. döntéselőkészítő tanulmánytervének részletes áttanulmányozása után, valamint a meglévő megyei szakmai dokumentumok és elképzelések figyelembevételével, a három nyomvonal tervezet közül az I. számú (piros) nyomvonal megvalósítását tartják legmegfelelőbbnek (lásd a térképvázlatot).

Véleményük szerint az I. számú nyomvonal egyforma elérhetőséget biztosít Mezőberény, Békés, Murony, Doboz, Békéscsaba, Gyula és Sarkad települések számára. Jelen nyomvonal hatására létrejöhetne egy gazdasági agglomeráció, békéscsabai központtal.

Érintett települések: Gáborján, Váncsod, Bojt, Biharkeresztes, Told, Berekböszörmény, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Körösszakál, Biharugra, Komádi, Zadány, Okány, Sarkad, Tarhos, Gyula, Békés, Békéscsaba.

Az előterjesztés szövegét egyébként IDE kattintva olvashatják: https://www.e-tarsulas.hu/DTe/Napirend.aspx?tel_id=4000&biz_id=0&doc_id=56749bb2-c0f0-45c6-8a52-3e028bb15e80 A megyei közgyűlés pedig támogatta ezt a variációt.

Az autóút kiépítése Mikepércs szempontjából is fontos lesz, hiszen településünk is ezen a „sávon” található, Debrecentől délre.

A PURE COSMOS a megyei önkormányzat egyik vezető nemzetközi projektje. Ennek keretében Megyei Akciótervet dolgoztak ki, amelyet Szabó Tünde területfejlesztési referens ismertetett. Az állami intézmények szerepét a kis- és középvállalkozások fejlesztésében segítő projekt 2019. március 31-ig kell, hogy akciótervvel jöjjön elő, amelyet el is fogadott a megyei közgyűlés, s amelynek megvalósítására 2 év áll majd rendelkezésre.

Maczik Erika területfejlesztési referens egy következő fontos napirendi pont kapcsán tartott tájékoztatót a képviselőknek. A Hajdú-Bihar Megyei Területi és Gazdaságstratégiai Fejlesztési tervhez kötődően beszélt azokról a lehetőségekről, amelyek során elérhetik az eredeti, Magyarország kormánya által kitűzött célt, vagyis, hogy a Kárpát-medence térségei úgy tudjanak gazdaságilag növekedni, hogy az egymással szomszédos térségek szorosan együttműködve, komplex módon fejlesztik gazdasági, társadalmi, befektetési környezetüket. Ezáltal pedig vonzóvá válhatnak egyes, önmagukban kevésbé attraktív térségek is a befektetők számára. A BMW debreceni gyárlétesítéséről is szó esett, újabb lehetőségek kapcsán, amelyekre azonban fel kell készülni.

A Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint a berettyóújfalui Brózik Dezső tagintézmény bemutatkozása is a közgyűlési napirend része volt, az agrárképzésben elfoglalt szerepüket is taglalva.

 

 

 

 


További fényképek megtekinthetőek a galériában.

 

 

 








Megosztás közösségi oldalakon

Mesterecset pályázat

A pályázat elkészítésében segítséget kérhet az MTT Kft-től: 20/9919391

Eseményeink
MAGYAR FALU PROGRAM

Babakötvény

Belépés/Regisztráció




Kiadványaink
Időjárás
Online Pércsi TV
Virtuális séta
Virtuális séta