<< Vissza a hírekhez


Kezdőlap >> Hírek >> Búcsú

Búcsú

2020-11-13 10:56:33

Búcsú

 

Mikepércs elveszítette egy polgárát, aki összesen 30 évet szánt az életéből a köz szolgálatára, önkormányzati képviselőként, külsős bizottsági tagként. Elment Kun Gábor, akit nemcsak kollégámnak, segítőmnek, de barátomnak is mondhatok. Nehéz szavakba önteni mit érzünk most munkatársaimmal, képviselőtársaimmal, akikkel az elmúlt évtizedeket végig dolgoztuk Mikepércs fejlődéséért, az itt élő polgárokért. Gabi bácsi, hiszen kora miatt már sokan így hívták, együtt élt a településsel, egyik motorja volt. Soha nem mondta, hogy ez már sok, nem veszek részt rajta, átadom a lehetőséget a fiataloknak.. Minden rendezvényen ott volt, találkozhattunk vele, ha valami finomat kellett főzni a bográcsban, a települést kellett képviselni főzős versenyen, vagy ha polgárőrként felügyelni kellett a rendezvényeket. Az akkor még ovis kislányom is mindig kapott Gabi bácsitól egy-egy finom falatot, ha éppen velem volt Mikepércs Főterén, valamelyik rendezvényen. De ne feledkezzünk meg a sportról sem, a focit több mint egy évtizedig szervezte Mikepércsen. Nem volt olyan ember, aki ne ismerte volna, neve összeforrt a településsel, a közösségünkkel. Október 22-én még találkoztunk bizottsági és testületi ülésen, beszéltünk a járvány okozta helyzet megoldásairól, mondta, hogy ő bizony be fogja oltatni magát az influenza elleni védőoltással. Erre már nem került sor. A családja október végén kapta el a korona vírust. Az egyik fia és ő maga is kórházba került, ahol őt lélegeztetőgépre tették az állapota miatt. Ekkor még bizakodtunk, hogy jó kezekben tudhatjuk. Csütörtökön jött a szomorú és felfoghatatlan hír, hogy nincs többé, szervezete nem volt elég erős a vírussal szemben.

Mikepércs község Önkormányzata nevében őszinte részvétünket küldtük a családnak, gyógyulást kívánva a beteg családtagoknak! Most nagyon nehéz nekik, de nekünk is.. pótolhatatlan embert veszítettünk el. Gabi bácsi, köszönünk mindent, nem feledünk! Nyugodj békében!

 

Búcsúzik Zoli

 

 

 

Kun Gábor

 

1951-2020

 

Kun Gábor 1951-ben született, Sárándon. Felesége mikepércsi, 1974-ben történt házasságkötésük óta éltek a településen, házasságukból két fiúgyermek született. Házasságkötése előtt dolgozott postán, volt határőr, majd Mikepércsen 25 évig volt a helyi szövetkezetnél. Mint képviselő, a rendszerváltás óta vett részt az Önkormányzat munkájában. 20 évig volt a helyi polgárőrség vezetője, 15 évig igazgatta a Mikepércsi Football Klubot. Hobbija volt a vadászat, ami később hivatása lett. Képviselősége idején az Önkormányzat segítségével alakulhatott meg a Mikepércsi Vadásztársaság, melynek gazdaságvezetője, majd elnöke volt. A Társaság vezetése alatt lett életképes, és mára már vadban gazdag területtel rendelkezik. A Mikepércsi Vadásztársaság példájával bizonyította, hogy a mikepércsiek is tudnak élni az adottságaikkal, nem félnek vállalkozást indítani, menedzselni és sikerre vinni. Az Önkormányzat munkájában képviselősége 29 éve alatt kiemelt figyelmet fordított a szociálisan rászoruló családok megsegítésére, a helyi vállalkozások támogatására. 2019-ig a szociális bizottság tagja, valamint az ügyrendi bizottság elnöke volt. Az Önkormányzat rendezvényeinek állandó szervezője, segítője. 2019-ben utolsó ciklusát vállalta volna, de már nem jutott be a Képviselő-testületbe. Örömmel vállalta el Tímár Zoltán polgármester felkérését a szociális bizottság külsős tagságára. A közösségért végzett munkáját még októberben is lelkesen végezte, segítette a járvánnyal kapcsolatos védekezés megszervezését. Utolsó bizottsági ülése, amelyen részt vett október 22-én volt. Október végén kapta el a korona vírust, november 8-án mentő vitte kórházba, ahol lélegeztetőgépre került. November 12-én jött a szomorú hír, hogy szervezete feladta a harcot. 69 éves volt..

 

Az Önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal való egyeztetést követően később döntenek.

 

 








Megosztás közösségi oldalakon

Mesterecset pályázat

A pályázat elkészítésében segítséget kérhet az MTT Kft-től: 20/9919391

Eseményeink
MAGYAR FALU PROGRAM

Babakötvény

Belépés/Regisztráció




Kiadványaink
Időjárás
Online Pércsi TV
Virtuális séta
Virtuális séta