<< Vissza a hírekhez


Kezdőlap >> Hírek >> A Megyei Területrendezési Terv 2019 végére várható

A Megyei Területrendezési Terv 2019 végére várható

2018-09-27 13:38:35

A Megyei Területrendezési Terv 2019 végére várható


A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés első őszi ülését tartották a debreceni Megyeháza Árpád termében szeptember 28-án.

A megyei önkormányzat közgyűlése által alapított kitüntető díjak kapcsán Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, korábban jóval több díjazott volt, így szeretnének ismét valamennyivel növelni az elismertek körén – hiszen jó páran vannak, akik megérdemlik, hogy jutalmazzák munkásságukat a megyében. A szóbeli előterjesztést el is fogadta a közgyűlés erről, s később, zárt ülésen döntöttek a 2018-as Megyenapon (november 22-ike hivatalosan minden esztendőben) majd átadandó kitüntetések sorsáról (nyilvánosságra akkor hozzák a névsort).

A másik szóbeli előterjesztés az ÉARFÜ (Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség) végelszámolásához kapcsolódó intézkedések megszüntetéséről szólt. Pajna Zoltán jelezte, hogy a folyamatban lévő perek miatt elhúzódott az eljárás, ám mostanra sikerült mindet lezárni. Ám az utolsó időszakban egy cég még jelentkezett kárigénnyel. Ezt azonban most már igyekeznek minél rövidebbre zárni, ezért bár a végelszámoláshoz ragaszkodtak volna, de a megszűnő ÉARFÜ nem fizetésképes, így felszámolási eljárásra lesz szükség (a két eljárás ugyebár nem ugyanazt takarja). Viszont ez a felszámolás idén október végén már elindulhat, és a régóta húzódó ügy végére pont kerülhet.

A megyei területrendezési terv módosítása is napirendre került ismét. A nyári szünet előtti utolsó megyei közgyűlésen ezt készítették elő. Most pedig Gonda-Magyar Andrea megyei főépítész előterjesztése kapcsán Ongjerth Richárd, terület- és település rendezési vezető tervező a módosításhoz kötődő feladatok előrehaladásáról adott tájékoztatást. A szakember a „Merre tovább?” kérdésre is válaszokat adott, s az ezt követő fő feladatokat is összefoglalta 4 pontban. Ezek szerint a megye feladata, hogy segítse az ipartelepítést és a befektetésösztönzést, a magasabb felkészültséget igénylő innovatív munkahelyek térségbe vonzását. Emellett koordinálni a járástérségi turizmus fejlesztését, egyfajta "márkaépítést" generálni a térségben, megyénkhez kötődően, amelyet terjesztenek. Továbbá segíteni a víztakarékos mezőgazdálkodást, illetve a roma integrációt, felkészült, elkötelezett szociális munkával.

Az is kiderült, hogy a Megyei Területrendezési Terv elkészítésére javasolt határidő 2018. december 31. dátumról, 2019. december 31. dátumra fog megváltozni. A testület pedig elfogadta az előzetes feltáró vizsgálatok eredményét tartalmazó kötetet, amely mostanra készült el.

Képviselői hozzászólások alapján kitűnt, hogy a legtöbben üdvözlik a részletes és új távlatokat nyitó tanulmányt, s bíznak benne, hogy a gyakorlatban is hasznos lesz a területrendezést illetően Hajdú-Bihar megyében.

A megyei közgyűlés tárgyalta a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Interreg Europe és a Norvég Alap által támogatott újabb nemzetközi pályázatokban való részvételét is. Ennek kapcsán Pajna Zoltán kijelentette, hogy a jövőre elbírált pályázatoknak köszönhetően várhatóan bér jellegű elszámolásra is lesz módjuk, illetve jutalmak adására a 2019-es esztendőben. Emellett elhangzott, illetve az előterjesztésben is olvasható (Tuska-Mátrai Melinda nemzetközi csoportvezető szignózta azt), hogy a már futó nemzetközi pályázatokban való részvétel újabb lehetőségeket hoz magával, amelyekre érdemes odafigyelni, így igen széles struktúrájú lesz jövőre az ilyen nemzetközi pályázatokban való részvétele a megyei önkormányzatnak.













Megosztás közösségi oldalakon

Mesterecset pályázat

A pályázat elkészítésében segítséget kérhet az MTT Kft-től: 20/9919391

Eseményeink
MAGYAR FALU PROGRAM

Babakötvény

Belépés/Regisztráció




Kiadványaink
Időjárás
Online Pércsi TV
Virtuális séta
Virtuális séta